Gazdavélemény a BUSA FKM-ről

2015-ben egy Busa Sorközművelő Kultivátort vittük tesztelni Szentesre, ekkor egy 10 hektáros területen bizonyítottuk a KS Forgókapa munkáját. Levendovics úr ekkor ismerkedett meg a Busával, mint márkával.
Elégedettségét mi sem bizonyítja jobban, mint egy 2015. májusi tavasz, amikor 90 mm eső esett le egyszerre. Ennek következményeképpen a föld felső rétegén keletkezett egy 2-3 cm vastag lemezes réteg.
„Nagyon sokat gondolkoztam, hogyan lehetne megoldani ezt a problémát. Felhívtam hát a Busa Bt.-t, és azt mondták, nincs probléma tudnak nekem segíteni. Eljött a kultivátorozás ideje, el is hozták a gépet, majd végighúztam a területen. Nem ez a legérdekesebb, hanem abban az évben a következő eső augusztus 20 után esett. A gazdatársaim termése kb. 2-3 tonnával alacsonyabb volt, mint az enyém, nekem pedig abban az évben is megtermett a 10 tonna kukoricám hektáronként. Hihetetlenvolt számomra, hogy ez annyi nedvességet meg tudott őrizni a talajban.

A Busa KS FK hatására 2019-ben beszerzett egy FKM – Forgókapás Magágykészítőt Levendovics László.
A magágykészítőről kérdeztük meg őt.

„Emlékszem, amikor megérkezett a gép hozzám, azt Horváth Benedek – a Bt. tulajdonosa – is elkísérte. A betonon beállította, a földön csak egy picit kellett hangolni, viszont agronómiai szempontból már akkor is nagyon korrekt munkát végzett. Én akárhány gépet vásároltam – mert nem ez az első gépberuházásom – egyetlen egy olyan cég nem volt, akik ennyire nyomonkövették volna a gép munkáját és beállításait. Ez egy olyan szimpatikus dolog, erről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni.

Nemrég lecserélte régi traktorát egy ZETOR PROXIMA HS120 tartorra. Ezt a magágykészítő miatt tette?
„Nem egészen, viszont jobb lett az FKM munkája, mert jobban bírja húzni. Ennek az a lényege, hogy akkor dolgozik nagyon szépen, hogyha van megfelelő sebesség.

Mivel dolgozott előtte?
„Rugóskapás kombinátort és boronát használtam. A kombinátorral csak akkor lehetett szép magágyat készíteni, ha előtte megboronáltuk. Az idei száraz tavaszon a Busa, borona nélkül, egy menetben csodálatos magágyat készített.  A növények egyszerre, szinte parancsszóra kikeltek, ez a jó magágymélység egyenletességének és a szép sima, apró morzsás talajnak köszönhető, amit a gép készített. Hiába volt száraz a tavaszunk, nálam olyan egyöntetű volt a kelés, hogy az hihetetlen. Ugyanez elmondható a csapadékos őszi időjárásnál a búzánál is. Sőt a gép nem ragadt be! Gyakorlatilag a tárcsás talajelőkészítő előtt két nappal tudtam magágyat nyitni a Busa FKM-mel.”

Mit szeret benne?

„Van rajta egy nagyon érdekes találmány, a hátsó részén a sárkaparós törőhenger. A lényeg, hogy ez nem tömődik el. Szedtem fel elég nagy rögöket, ami beesett a tömörítő hengerbe, ami emésztődött, majd egyszer kiköpte. Húztam már totál sáron is, ott sem volt probléma, ezt nem lehet elmondani a többi gépről.

Mi vezette a döntéséhez, kinek ajánlaná a Busa FKM-et?

„Én nagyon szeretem, ha a tarlóm ápolt. Az áthúzott gyomok – még a kultúrnövények gyomjai sem, erősödtek meg. Bár valaki vitatkozik ezzel, – hogy a Forgókapa lenne az oka, – de én vallom, hogy még a pockok és egerek szaporulatát is lecsökkentette.

Aki szereti a jó kultúr állapotú, szépen művelt földet, az más gépet nem választ, csak ezt a Forgókapás Magágykészítőt, mert ez arra nagyon alkalmas. Akkor, ha szereti a kora tavasszal elkészített kitűnő minőségű magágyat, csak ezt választja. Ősszel, ha szeretne korábban dolgozni, mint ahogy a tárcsás eszközökkel lehetne, csak ezt választja.
Ha esős ősz volt, akkor főnyeremény egy ilyen gép. Arról nem beszélve, hogy itt a gyom egyenlő a zéróval. Ez minden gyomot kivisz, ami ki mer kelni a talajban.”

Ajánlott bejegyzések

Száraz matek

Az idei év sem sikerült egyszerűre a szántóföldi növénytermelők számára. A napokban egy érdekes beszélgetésem

Megtekintés

Horváth Benedek

Tulajdonos

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.

Horváth Benedek

Személyesen ajánlom
Videós Tartalom

Káprázatos Mezőgazdaság

Felfedezés